2009. november 15.

Befirka

A netentől beszerezhető vendégkönyvek tele vannak reklámmal, ezért arra jutottunk, hogy legyen ez a bejegyzés az abc.arnolfini.hu honlap vendégkönyve. Vagy legalábbis az a felület, ahol a látogatók - ezen bejegyzés kommentárjaként - monitorra vethetik véleményüket a honlapról, illetve az Állati Állati Ábécé című köteről. Az így megszülető szép kerek mondatok aztán a honlap Befirka rovatába is átkerülnek.

Egy kis technikai segédlet, csak hogy egyértelmű legyen. A MEGJEGYZÉS KÜLDÉSE feliratú mezőben (amely vagy eleve látszik, vagy e bejegyzés alatt a BEFIRKA linkre kattintva bukkan elő) szép nyugodtan kikerekíthetjük a mondandónkat. Ezt követően különféle "profilok" közül választhatunk. Az alapbeállítás a Google Fiók - ezt azok válasszák, akik már nyitottak maguknak ilyet. Ez után más blogközösségek következnek, majd a legáltalánosabban választható profil, a Név/URL-cím, ahol a bejegyző megadhatja a nevét, illetve honlapjának címét, ha van ilyen (de ez utóbbi nem kötelező). Végül az utolsó opció a Névtelen; ezt választva a Vendégkönyv olvasói számára nem derül ki, hogy ki írta a bejegyzést (hacsak annak szövege nem aláírással végződik). A szóellenőrzés a kéretlen bejegyzések kivédését szolgálja. Várjuk a véleményeket!

5 megjegyzés:

  1. Amióta a sors összehozott minket az arnolfiakkal, jelentősen megnövekedtek a szellemi kalandok az éltünkben.
    Nemcsak permanensen, hanem fokozódóan.
    Ugyanez mondható el az Artemisz Kiadóról is, akiket szintén izgága műélvezet vezérel.
    Klassz, amikor az ilyen törekvések egyszercsak összeérnek és dagadnak, dagadnak...

    VálaszTörlés
  2. Kérem szépen, miért csak a bivalyokról verselhetnek a poéták? Mint elkötelezett cicabarát szeretnék kérni egy lehetőséget a macskáknak is!
    Tiszteletteljes köszönettel:
    Citrancs

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ervin!

    Megboldogult úrfikorunkból őrzök egy rigmust:
    "Kicsi az ország, sok a katona,
    hej, orosz testvér, menjetek haza!"
    Elhangzott 1988 nyarán egy pilisborosjenő ház 16 méter magas kéményén. Előadó: Galkó Balázs. Remélem emlékszel. Talán még az oroszok sem felejtették el.
    Ezt küldöm viszonzásul a nagyon tetsző elmejátékotokért. Szeretettel: Lőrinc

    VálaszTörlés
  4. Fiúk, kik már nyilván korosodó urak!

    Fogadjátok örömem és irígységem. Jó látni Benneteket és jó, hogy a lényeg alig változott.

    BéTé

    VálaszTörlés
  5. Kedves Ervin!

    Zoli azt üzeni, hogy magalkottad a modern korok Ablak-Zsiráfját!
    Gratulálunk Neked ehhez a szép és igényes könyvhöz! Még nem jutottam a végére (még csak ma délután tudtam kicsit beleolvasni) de eddig nagyon aranyos és értelmes!
    Hívtalak otthon, de nem voltál és Ira javaslatára ide gratuláltam!

    Szeretettel: Rácz Katalin

    VálaszTörlés